2010. december 15., szerda


Adventben




Karácsonyfatalp-takarót készítettem. Több éve terveztem, most meg is valósítottam.

Karácsonyi hangulatú lett a szoba a frissen készült terítőkkel


Ajándékok lesznek a szeretetházi gondozónőknekSzintén papírzsepi-tartók
Ez a kis vásárlószatyor vékony, erős anyagból készült, összehajtva kisebb zsebben is elfér (a járólap 20x20 cm-es)



Borkötények, szintén ajándékok lesznek

A templomban kaptuk ezt az adventi liliomot
Az idén időhiány miatt ilyen adventi koszorúnk van
Foltos-ka

2010. december 4., szombat



Ismét elindult a táskagyár. Ezt a fekete kord táskát a kézifestett díszítő anyag ihlette. A szürke táska szabása a netről van, roolen-től. Ez is kordból van, 3 részből áll és A4 méretű iratokat tudok benne szállítani. A középső cippzáras rész védett és zárható.




A konyhaablakot díszíti ez a kis szívecske, ami a szürke táska béléseként szolgáló finom selyem maradékával lett feldobva.
Karácsonyi terítő
3 irattartót is készítettem, a többi már gazdára talált.



Foltos-ka

2010. december 2., csütörtök

Sorban készülnek a kisebb-nagyobb karácsonyi foltok. Ezeket ajándékba készítettem.







Foltos-ka

2010. november 5., péntek

Csabai Lajos:

MINDENSZENTEK

Ha majd kint nyugszom a fűz alatt,
Ne hozz majd drága koszorút nekem!
Az ezer virágú krizantémok
Nem segítenek már szívemen.

Hiába mennek mások ezer virággal,
Jön a november, s elfagy mind.
Ne tarts a sírt versenyben díszítőkkel!
Nem lesz könnyebb a föld odakint.

Könnyebb csak lelkiismeretük lesz,
Mely hordja a vissza nem vont szavakat,
S százszor elmondják majd: köszönöm,
Mit szemükbe mondani nem tudtak.

A bántó szavaknak léleksebei
Millió virággal nem gyógyíthatók,
Hisz, kit köszönöm nélkül engedtek el,
Azok az órák vissza nem hozhatók.

Te ne légy köztük! Ha szívedben
Az őszben emlékek szép virága kél.
Csak egy szál gyertyát gyújts szobádban,
Kit szerettél, ott lesz veled majd, ne félj!


Foltos-ka

2010. augusztus 8., vasárnap

A mosógépem még csak öt éves, de csupa rozsda lett a teteje. Egyébként még jól működik. Varrtam rá egy levendulavirágos flokon anyagmaradékból egy steppelt takarót.


Foltos-ka

2010. július 9., péntek

Ezt a képet ajándékba készítettem egy Simon András grafika alapján. A felirata is jelzi és a hátára is ráírtam, hogy honnan az ötlet, így talán nem minősül eltulajdonításnak.
Ez a macis anyag turiból származik. A jobb oldali összecsukós táska most a kedvencem, a másik kettő a kocsiban van állandóan, hogy bevásárláskor kéznél legyen.
Így néz ki összehajtva. Nem győzök betelni vele
Ez az öko-szatyor már kissé megviselt, látszik rajta, hogy szeretem.
Foltos-ka

2010. június 20., vasárnap





Végre ismét készült egy táska!
Ajándékba készítettem. Bélése és díszítése kékfestő.


Foltos-ka