2009. június 9., kedd

Mammka játszani hívott.
Lényege, hogy 7 dolgot mondjak el magamról, ami a blogomból nem derül ki. Íme:
-Igyekszem Isten vezetése szerint élni
-Értékrendemben a család áll első helyen. 28 éves házasok vagyunk, gyerekeink már felnőttek, de én csak akkor vagyok boldog, ha mindannyiukat megelégedettségben együtt tudhatom.
-Szeretek rácsodálkozni Isten teremtményeinek szépségére
-Szívesen olvasok
-Nagyon szeretek rajzolni
-Soha sem unatkoztam még az életben, mindig csinálok valamit.
-A kertem és a virágaim nélkül hiányérzetem van.


Nem biztos, hogy a lényeget sikerült besűrítenem, de igyekeztem.
Az általam játékra hívottak: Leda, Colette, Gina, Abile, Bea

2009. június 7., vasárnap


Csíkos táskát készítettem


Munkahelyemen általában az otthonról hozott maradékot szoktam ebédelni. Nagyon hiányzott egy kisebb méretű, összehajtható szatyor, amiben utaztathatom az ebédemet.

Még sohasem készítettem atlétatrikó szabású szatyrot, pedig már több helyen is láttam, és izgatta is a fantáziámat, ezért most elhatároztam, hogy kipróbálom. Ennek a szekrényben takargatott anyagmaradéknak a színvilága közel áll hozzám, így ebből készítettem el. Bármilyen díszítés csak rontott volna rajta véleményem szerint, ezért maradt ilyen egyszerű. Azt látom rajta, hogy egy kicsit hosszabb füllel szerencsésebb lenne, és most azon töröm a fejemet, hogy férfias változatban is elkészítem: csíkos-kockás szürke-fekete összeállításban gondolkozom, talán egy kis kékkel megbolondítva.

2009. május 29., péntek

Mammka blogjában olvastam és nagyon tetszik, ezért idemásolom. Köszönöm

"...Ne üss sebet embertársaid lelkén!Ha a Tiedet gondtalanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb.Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt...

2009. május 24., vasárnap

Most ezt a nyári táskát használom. Az anyagai egy-egy ruhámból valók



2009. május 13., szerda

Apróságok
Kék korszakomban alkottam ezt a két bevásárlószatyrot. Alapjuk turkálóból származik, a rátét egy konyharuha volt, amit hímzéssel egészítettem ki.





A konyharuha közepén volt ez a szélmalom-betét - nem tudtam otthagyni a csíkos és kockás párnákkal együtt. Már ott szatyrot láttam bennük.

Ezt a terítő is a turiban került elém a kockás férfiinggel együtt. A következő tervem egy csipkés gallérú blúz, háromnegyedes ujjal.










2009. március 8., vasárnap

Ajándékot kaptam
Kedves munkatársam, Johanna ajándékozott meg ezzel a konyhai képpel, ami nagyon tetszik és az ő munkája.





2009. március 1., vasárnap

Varrogattam
Beköszöntött a tavasz hirtelen. Reggel már madárcsicsergésre ébredtem, kicsit körülnéztem a kertben: a korai virágok már kinyitották első szirmaikat. Nemsokára lehet kertészkedni, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a varrogatást is minimálisra kell szorítanom, sajnos. A varrógépem szervizelése is aktuálissá vált. Ma még búcsúzóul varrogattam egy kicsit, ezek készültek:

Ezt a szatyrot Zoli kocsijába készítettem olyan esetre, ha bevásárlásnál kicsi a táska-kapacitás.

A másik kosaram is új ruhát kapott

Medál-kezdemények