2009. május 29., péntek

Mammka blogjában olvastam és nagyon tetszik, ezért idemásolom. Köszönöm

"...Ne üss sebet embertársaid lelkén!Ha a Tiedet gondtalanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb.Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt...

2009. május 24., vasárnap

Most ezt a nyári táskát használom. Az anyagai egy-egy ruhámból valók



2009. május 13., szerda

Apróságok
Kék korszakomban alkottam ezt a két bevásárlószatyrot. Alapjuk turkálóból származik, a rátét egy konyharuha volt, amit hímzéssel egészítettem ki.





A konyharuha közepén volt ez a szélmalom-betét - nem tudtam otthagyni a csíkos és kockás párnákkal együtt. Már ott szatyrot láttam bennük.

Ezt a terítő is a turiban került elém a kockás férfiinggel együtt. A következő tervem egy csipkés gallérú blúz, háromnegyedes ujjal.










2009. március 8., vasárnap

Ajándékot kaptam
Kedves munkatársam, Johanna ajándékozott meg ezzel a konyhai képpel, ami nagyon tetszik és az ő munkája.





2009. március 1., vasárnap

Varrogattam
Beköszöntött a tavasz hirtelen. Reggel már madárcsicsergésre ébredtem, kicsit körülnéztem a kertben: a korai virágok már kinyitották első szirmaikat. Nemsokára lehet kertészkedni, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a varrogatást is minimálisra kell szorítanom, sajnos. A varrógépem szervizelése is aktuálissá vált. Ma még búcsúzóul varrogattam egy kicsit, ezek készültek:

Ezt a szatyrot Zoli kocsijába készítettem olyan esetre, ha bevásárlásnál kicsi a táska-kapacitás.

A másik kosaram is új ruhát kapott

Medál-kezdemények













2009. február 24., kedd

Különleges barát díj....Special Friends Award....
Mammka-tól kaptam egy kedves díjat , Special Friends Award. A díj mibenléte pedig:"Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Nem a pénz a mozgatórugó. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket. Válassz nyolc embert."



Én még eléggé új vagyok a blogon, de többeteket, akikkel a foltvarrás szeretete kapcsol össze, barátként olvasgatok. Ezúton is köszönöm a bátorítást, a jó tanácsokat és a szereteteteket.

Az általam választott nevek:

Mammka, Léda, Lonci, Katbo, Zelnice, Gina, Bea, Colette, Vacskamati, Abile, Marika, Szera

...és folytathatnám...

2009. február 16., hétfő

Tél a kertben
Már a tavaszt várom, mégis megörültem a gyönyörű hóesésnek. Olyan szép, olyan tiszta és fenséges tud lenni!

Kis fenyő a hóban
Hópelyhes fenyő

Buxus


Kilátás a hálószoba ablakából


Teraszról

Hóvirág



Sorminta